Hírek : Bozsik: Ennyit számít a teher |
Bozsik: Ennyit számít a teher
Istioh 2006.09.03. 10:07
A magyar szövetségi kapitány, Bozsik Péter egyéni hibákról beszél, míg norvég kollégája szerint csapatának minden sikerült szombat este...
Bozsik Péter: - Roppant kellemetlen ilyen helyzetben nyilatkozni, hiszen kapitális egyéni hibák akadályozták meg, hogy azt játsszuk, amit tudunk, és valahogy úgy alakult, hogy amikor kissé lábra kaptunk volna, ismét lövettünk egy gólt a norvégokkal. Most már felesleges olyasmin gondolkodni, hogy lélektanilag jobbkor is jöhetett volna a tizenegyes, vagy hogy sikerülhetett volna jobban befejeznünk valamelyik támadásunkat. Ugyanazt a rövidpasszos játékot, amit az osztrákok és részben az angolok ellen is meg tudtunk valósítani, most - a legfontosabb időpontban, egy tétmeccsen - szinte elkezdeni sem voltunk képesek. Ennyit számít a teher… Ennek tulajdonítható, hogy már az első félidőben eldőlt a meccs. Mélységesen megértem a csalódott szurkolókat, akik a felkészülési meccsek után mellénk álltak, és most csalódtak… Age Hareide: - Nehéz mérkőzésre készültünk, hosszasan elemeztük a magyarok játékát. Arra azonban azért nem számíthattunk, hogy ezúttal minden sikerül nekünk, és már az első félidőben győzelemhez szükséges előnyre teszünk szert. Örülünk a sikernek, de még sok feladat áll előttünk.
|